Nos, akkor az elmúlt két hét adalék-eredményei az előző poszthoz. Mivelhogy az elmúlt időszakot a Lloyd épület pincéjében töltöttük. Újra. Ha végre itt a nyár, irány a Lloyd pince :-).
Szóval az épület alatti északi pincerész is a felújítási munkák során sorra került. Itt még két helyiségben kellett némi földmunkát végezni. Az eredmény megdöbbentő volt. Itt most nem ecsetelném a munkakörülményeinket: a reflektorokkal való világítást, a fejünk fölött dolgozó gépeket, légkalapácsokat, és az időnként a nyakunkba kapott földet és vízet, amelyek az átlyukasztott födémen keresztül hulltak alá.
Tulajdonképpen a tavalyi feltárási területhez csatlakoztunk nyugatról, így a korábbról ismert római épület folytatására számítottunk. Ez be is jött. Sajnos ezen a területen az 50-es években már állt pince, így szinte csak a római kor legalját hagyták benn. (De ne legyünk telhetetlenek, a középkorról sok információnk van a térről - persze nem elég...) Szóval, jött tovább az épület déli zárófala, amely az egykori utcára nézett. Mit tudtunk meg? Az épület egyre nagyobb, belső osztófalai alapján több helyiség rekonstruálható - azonban ezek funkcióját nem tudjuk, mert nagyrészt csak az alapfalakat találtuk meg, azaz a használatkori járószint alatt. Viszont a falat megdöbbentően jó állapotban vannak. Elképesztő, ha belegondol az ember, hogy ezek legalább 1800 éve ott vannak a belváros kellős közepén és megúszták a pusztítást és rombolást, amit a modernkori városi építkezések jelentenek. (Lehetnek még máshol is csodák a város alatt)
Tudjuk, hogy a felmenő falai vályogtéglából álltak, és csak az alapfalak voltak kőből. Ezt részben egy átégett vályogomladékból tudtuk egyértelműen meghatározni, ahol az egyes téglák is elkülöníthetők voltak.
A legmegdöbbentőbb viszont az a bronzkori, mészbetétes sír volt, amely még a római kort is megúszta! Nagyjából 4500 éves temetkezésről van szó, amely az épület ÉNY-i sarkában lapult eddig. Mintegy 8 edényt tudtunk elkülöníteni, amelyek máris a restaurátorok műhelyébe kerültek. Erről csak fotó...